Bemutatkozás
Szakmai és személyes

Béres Edina vagyok, független bába. Szívügyem a választás szabadsága és a háborítatlanság.

Több mint húsz éve vagyok édesanya, négy gyermekem született otthon, biztonságban.

Kislánykorom óta vonzódom a szülés-születés misztériumához. 20 éves korom óta része az életemnek a szüléskísérés- várandósgondozás, mely a főiskolai szülésznőképző elvégzése, illetve több év elmélet és sok év gyakorlat után 2006 óta a hivatásommá is vált.

Azzal a megkülönböztetett figyelemmel, odaadó jelenléttel és alázattal igyekszem a várandós nők felé fordulni, amire mesterem, dr. Geréb Ágnes példamutatása tanított. Büszke vagyok rá, hogy a mellette eltöltött évek alatt váltam azzá, aki ma vagyok.

Legfőbb szakmai motivációm, hogy minden hozzám forduló várandósnak a saját útján, a saját döntésében tudjak támogatást nyújtani.

A három legfontosabb ember az életemben Ádi, Zora és Gadi. Ők azok, akik kitöltik a mindennapjaimnak azon részét, amit nem várandósokkal és nem szülés körül töltök. És Ők azok, akik a legnagyobb rugalmassággal teszik lehetővé azt, hogy az édesanyjuk bármelyik nap, bármilyen napszakban indulni tudjon egy új élet születéséhez, amikor hívják. 



blogom: https://tevagyazakitalegjobban.blogspot.hu

Akiknek köszönöm

Ádinak, Zorának és Gadinak


Köszönöm, Drágáim, hogy mindig és mindenben támogattok, hogy lehetővé teszitek, hogy a várandósok és családjaik rendelkezésére tudjak állni.

Juliomnak


Köszönöm, Kincsem, hogy töretlenül hittél és bíztál bennem. Köszönöm, hogy hátteret biztosítottál ahhoz, hogy az akkor még pici gyermekeink mellett is elkezdhettem azt a hivatást gyakorolni, amire kislánykorom óta készültem. Köszönöm, hogy segítettél a biztos alapokat lerakni és a tanácsot, amit útravalóul adtál, hogy "bárhogy is lesz és ha Te nem is tudsz tovább velünk maradni, a bábaságot ne hagyjam abba".


A sok-sok velem szült családnak


Köszönöm a bizalmat és a megtartó szeretetet, ami körülölel Általatok. Köszönöm, hogy tanulhatok Tőletek és a megtiszteltetés, hogy része lehetek az életeteknek. Hálás vagyok érte, hogy engedélyt kaptam a képeitek és a történeteitek közzétételére.

Halmos Zsuzsi barátnőmnek


Köszönöm Neked, hogy létrejöhetett ez a honlap. Köszönöm az idődet, az energiádat, a szeretetedet. Köszönöm mindazt, amit teszel értem és hogy beragyogod a barátságoddal az életemet.

Szilágyi Jánosnak


Azért, hogy ma azt csinálhatom, amire mindig is vágytam, köszönettel tartozom többek között kedves barátomnak Szilágyi Jánosnak, akinek hivatásszeretete, felelősségtudata és kitartása példaértékű számomra. Fontos mérföldköveknél és a legjobbkor volt jelen az életemben mindig, kapaszkodókat adva ezzel az adott pontokról való továbblépésben.