Biztos azok a holland gének!
Elenor születésének története
Kislányom születésének története kb. 3 évre nyúlik vissza, második kisifam várandósságára. Akkor fogalmazódott meg a férjemmel bennünk, hogy azt szeretnénk ha ő otthon születhetne meg. Mivel férjem holland, neki teljesen természetes volt, hogy a babák alapesetben otthon születnek meg. Náluk az a normális, hogy a nők otthon szülnek és az a választás ha valaki kórházban szeretne szülni. Ő is otthon született és a testvérei is. Sajnos második kisfiunknál, a szülés megindulásakor kizáró ok lépett fel (mekóniumos volt a magzatvíz), így végül ő kórházban született.
Azóta biztosan tudtuk, hogy ha lesz még babánk, őnála is otthonszülésre szeretnénk készülni. Két év után úgy éreztük készen állunk az újabb babára. Már a két csíkos terhességi teszt után pár nappal kerestem is, előző várandósságom alatt megismert és megszeretett bábámat, Edinát hogy jön a baba és nagyon szeretném ha Ő kísérne bennünket.
A várandósság édesen eseménytelenül telt. Minden a legnagyobb rendben volt. Mivel pont a karantén idején keződött a babavárás, ezért nem is kellett rohangásznom extra vizsgálatokra, védőnővel is csak telefonon kelett konzultálni stb. Ez számomra nagy felfrissülés volt, hiszen előző várandósságom alatt rengeteget kelett mászkálnom különböző plusz vizsgálatokra, hogy megnyugtassam az akkori védőnőmet. De most a várandósságomat végre azzal tölthettem, hogy élvezem ahogy a baba növekszik a pocakomban.
Aztán eljött az ősz és elkezdtem készülni mentálisan a baba érkezésére. Egyik barátnőm a várandósság végefelé felvette velem a kapcsolatot, hogy ő dúlának tanul és ha megengedem ő szívesen segítene engem. Természetesen igent mondtam és úgy érzem az egyik legjobb döntés volt ez számomra. Nagyon sokat bátorított, mutatott vajúdássegítő gyakorlatokat, egyszer eljött a szülés előtt és beszélgettünk, imádkozott értem, megmaszírozott és segített pár utolsó dolgot befejezni még a baba érkezése előtt. Később kiderült mennyire is jó volt, hogy mutatott olyan technikákat is, amikkel magamnak tudtam segíteni a fájások csillapítására.
Az előző két várandósságom végefelé nagyon gyakran voltak jóslófájásaim, így most is készültem, hogy valószínűleg ez most se lesz másképp. Teltek a hetek, de nem nagyon éreztem semmit, így kezdtem egészen megnyugodni, hogy talán most megúszom ezt. Aztán eljött a 37. hét és csak elkezdtem érezgetni hébe-hóba ezeket az enyhe, de haskeményedésnél már erősebb méhösszehúzódásokat. Ahogy haladtam előre az időben, egyre többször csak jöttek mentek ezek a jósló fájások. Így mint az előző várandósságaim alatt is, teljesen hozzászoktam a jelenlétükhöz. Aztán eljött az október 3. és aznap egész éjszaka, hajnali háromig jöttek a jóslófájások, alig aludtam. Úgy látszik, aznap volt valami a levegőben, mert reggel amikor mondtam Edinának mi volt, kiderült, hogy azon az éjszakán két szülésen is volt. Ez megnyugtatott, hiszen nem tudott volna jönni hozzám. Ekkor körbeértesítettem a barátokat, ismerősöket, hogy imádkozzanak értem, hogy vagy induljon be a szülés vagy tudjak egy jót aludni aznap éjszaka. Istennek hála azon az éjszakán ki tudtam magam pihenni, nem jöttek a fájások. Az ezt követő napokban viszont minden éjszaka ugyanaz volt: amint lefeküdtem elkezdődtek a fájások, de nem rendszeresedtek és nem erősödtek. Az utolsó két nap, szerdán és csütörtökön viszont már napközben is éreztem őket és már meg kellett álnom, végig lélegezni őket és nyomást gyakorolni a hátamra. A végefelé már a gyerekek is látták rajtam, hogy jön a fájás és a kis kezükkel ők is próbálták nyomni a hátam. Próbáltam átaludni a fájásokat de már nem ment, így az éjszakákat imádkozással és Istent dicsőítő dalok hallgatásával töltöttem a fitnesz labdán miközben egy kendőt a derekam köré tekertem és minden fájásnál jó erősen meghúztam, hogy enyhítse a fájdalmat. Annak ellenére, hogy nem sokat aludtam, azt éreztem, hogy Isten körbevesz és átsegít ezeken az éjszakákon. De azért így is érzelmileg csütörtökre már teljesen ki voltam merülve. Így péntekre már meg is szerveztem, hogy egyik barátnőm vigyázzon a gyerekekre, hogy tudjak egy kicsit pihenni.
A hét során többször hívtam Edinát, ő csak bátorított és erősített abban, hogy bízzak a testemben, bízzak Istenben, hogy a baba akkor fog meg indulni amikor annak eljön a legjobb ideje és ezt nem lehet és nem is jó semmivel sem siettetni. Azt mondta, próbáljak egy kicsit belegondolni mi az ami jó érzés lenne nekem és azt csináljam. Így aznap egy kicsit tornáztam, beültem egy kád fürdőbe és Big Bang Theory-t néztem.
Este még a férjemmel énekeltünk pár dicsőítő dalt és imádkoztunk a babáért, a szülésért. Olyan fél 11 fele még lezuhanyoztam, elkészültem az alváshoz és 11-kor fáradtan, reménykedve hogy fogok tudni aludni, lefeküdtem az ágyba. Jött is az első fájás, ahogy megszoktam átlélegeztem, nyomtam a derekam és akkor egyszer csak a fájás végén hallottam egy pukkanást. Teljesen lefagytam. Az előző két szülésem is így került be az aktív szakaszba, de ott mind a kétszer mekóniumos volt a víz, ami egyértelmű kórházi szülést és állandó CTG-t jelentett. Gyorsan szóltam a férjemnek, hogy azt hiszem el fog folyni a magzatvíz így gyorsan kirohantam a wc-re hogy megnézzük a színét. Ahogy ráültem a WC-re kezdett el csordogálni a gyönyörű átlátszó magzatvíz, kis fehér magzatmáz darabkákkal. Teljes extázisba jöttem, és hálát adtam Istennek, hogy megkapom a lehetőséget ezúttal az otthonszülésre. A férjem megígérte nekem, hogy amint beindul a szülés felfújja a medencét, így ő szaladt is és felállította a nappaliban. Rögtön hívtam is Edinát, hogy mi a helyzet, ő pedig bölcsen tanácsolta, hogy próbáljak aludni. Ezután hívtam a dúla barátnőmet aki két órára lakik tőlünk, hogy jöhet mert beindultak a dolgok, addig míg ideér megpróbálok kicsit aludni.
Érdememre legyen mondva én tényleg megpróbáltam aludni, de mivel elég hamar elkezdődtek az aktív szakasz fájásai nem sokáig húztam fekve. Pár fájást megpróbáltam átvészelni fekve, de hamar kipattantam az ágyból. Utána bevittem a fitnesz labdát a hálóba és megpróbáltam az ágyra rádőlve szunyókálni kicsit, miközben a kendőt szorítottam a hátamra a fájások alatt. Ebben a helyzetben se sokáig bírtam. Így hogy már nem tompította a magzatvíz a fájásokat, sokkal erőteljesebben éreztem őket. Ezért mondtam a férjemnek, hogy próbáljon meg aludni, én kivonulok a nappaliba, ha szükségem lesz rá szólok.
Bekapcsoltam a szülési zenémet, ettem egy kicsit, meggyújtottam a gyertyákat és a hangulatvilágítást és kiraktam azokat a Bibliai igekártyákat amiket külön a szülésre készítettem elő.
Így szerintem körülbelül fél órát vajúdtam, mire úgy éreztem szeretném ha a férjem is velem lenne. Bementem a hálóba és mondtam neki, hogy a fájások alatt szeretném, ha nyomná a hátam. Valami hihetetlen jó érzés volt, ahogy a nagy férfi ökleivel tudta nyomni a hátam, miközben én átlélegeztem a fájásokat. A szünetekben ő aludt, én pedig pihentem. Az egyik ilyen szünetben mondtam neki, hogy most azt szeretném ha megcsókolna, így az egyik fájások közötti szünetet egymás karjaiban töltöttük, el se tudom mondani mennyire megerősített, csak úgy áradt az oxitocin.
Nemsokára megérkezett a dúla barátnőm is. Elrendezte a dolgait amiket hozott, és rögtön be is állt engem támogatni, így a férjem tudott egy kicsit még aludni. Annyira jólesett, ahogy nyomást gyakorolt a hátamra és rakott egy melegítő párnát rám, ami szintén hatalmas segítség volt, mivel minden egyes fájást csak a hátamon éreztem. Hajnali kettőkor éreztem úgy hogy hívni kéne a bábákat. Kb. 1 óra 15 perc mire kiérnek hozzám, így biztos voltam benne hogy addigra már szeretném hogy velem legyenek. Az elkövetkező egy órában ülve vajúdtam, hol a fitnesz labdán hol a kanapé szélén, csak ez esett jól. Végig csukva volt a szemem és próbáltam ellazítani minden porcikámat amikor áthullámzott rajtam egy fájás.
Amikor megérkeztek a bábák, Edina és Mixi, és megláttam őket, akkor fogtam fel igazán, hogy tényleg végre szülök és itthon a saját lakásomban. Teljesen elborítottak az érzések, elkezdtek patakzani a könnyeim és csak azt tudtam hajtogatni, hogy nagyon boldog vagyok.
Miután megérkeztek, gyorsan feltöltötte a férjem a medencét vízzel és ott vajúdtam egy ideig. A meleg víz hihetetlen jó érzés volt a derekamnak, és a medence pedig kellemesen puha volt. Csodás volt a víz ölelésében haladni előre a kisbabám érkezése felé. Közben borogatták a homlokom, maszíroztak és bíztattak. Teljesen úgy éreztem magam mintha valami wellnes részlegen lennék.
Egy idő után azt kezdtem érezni, mintha a fájások lelassultak volna. Nem jöttek olyan gyakran és nem is voltak erősek. Kicsit elbizonytalanodtam. Emlékeztem, hogy Edina mondta, hogy van olyan hogy a kitolási szakasz előtt eljön egy olyan időszak amit "Pihenj és légy hálás" szakasznak hívnak, amikor pontosan ez történik. De valahogy, ahogy ott várakoztam és pihentem, elkezdtem türelmetlen lenni. Szerettem volna, hogy haladjunk előre. És akkor lassan elkezdtem kisebb nyomási ingereket érezni amik erősödtek. De mégsem éreztem azt a nagyon nagy erőt amit előző szüléseimnél éreztem, és valahogy a helyemet se találtam a vízben. Mondtam is hogy egyszerűen nem megy. Ekkor Edina megvizsgált és mondta, hogy azért nem megy még, mert a baba nem tart még ott.
Ekkor az is megfordult a fejemben, hogy még nagyon nem tartok a kitolási szakaszhoz közel és még nagyon sokáig fog tartani a szülés, ez egy pillanatnyi pánikkal töltött el. De Edina gyorsan mondta is, hogy csak egy kis méhszáj darab van az egyik oldalon, ami még nem tűnt el. Kért, hogy szálljak ki a medencéből és meg kell hogy próbáljunk valamit. Elmagyarázta, hogy ez most nagyon rossz lesz, de nagyon fog segíteni. Kért hogy pár fájás idejéig feküdjek az egyik oldalamon, aztán a hátamon és utána a másik oldalamon. Az egész szülésnek ez volt a legnehezebb része, minden fájás előtt azt éreztem, hogy elönt a pánik, hogy hogy fogom ezt kibírni. De így visszanézve a félelem nagyobb volt bennem mint amennyire szörnyű volt így elviselni a fájásokat. Végülis csak 6 fájást kelett kibírni így. Ezen a ponton szerintem, ha Edina azt mondja, álljak fejre mert az segít, hogy jöhessen a baba azt is megpróbáltam volna.
Amikor letelt ez a hat fájás Edina megvizsgált és jelentette, hogy eltűnt a méhszáj és akkor most már lehet adni a tolófájásoknak az erőt. Ekkor felálltam és Edina mutatta, hogy ha szeretném álljak és amikor érzem, hogy jön a nyomási inger guggoljak bele. Ebből az lett, hogy kértem, hogy valaki támasszon meg elölről amire Mixi vállalkozott, így ahogy emlékszem belé csimpaszkodtam miközben teljes erőmből nyomtam.
És ekkor felébredtek a gyerekek és kicsit kitört a káosz. De hogy őszinte legyek én ebből nem sokra emlékszem, én itt már egy teljesen más világban voltam. A férjem elmondása szerint neki ez volt a legstresszesebb része az egész szülésnek. Próbálta öltöztetni a gyerekeket, a szüleimmel kommunikálni, akik az ajtó előtt álltak már és csöngettek, és egyszerre ott próbált lenni a baba születésénél. Bennem csak annyi maradt meg ebből az egészből, hogy kiabálok vele, hogy nehogy beengedjen ide most bárkit is. Szerencsére a dúla barátnőm bement a gyerekekhez és felöltöztette őket amíg megszületett a baba, így a férjem is ott tudott lenni az érkezésekor.
Tehát visszatérve, a kitolási szakaszhoz: az egyik pillanatról a másikra olyan erők szabadultak fel bennem amit el se tudtam képzelni. Úgy éreztem, hogy ez a baba, márpedig kijön belőlem inkább hamarabb mint később mert már nem bírom. Éreztem pár tolás után, hogy jön a feje, ami adott egy hatalmas löketet és nyomtam ahogy csak tudtam. Itt már nem éreztem, hogy lettek volna nagyon szünetek a fájások közt, de ez izgalommal töltött el, hogy mindjárt vége és találkozhatok a kislányommal. Éreztem ahogy kijött a feje és már nyúltam is le, hogy felemeljem, de csak nem jött. Edina később elmondta, hogy elakadt a válla. Valami miatt nem mozdította egyik vállát sem előre, így Edinának be kellett nyúlnia és előrehúznia az egyik vállát. Én ebből semmit nem érzékeltem, csak azt, hogy talán mondta, hogy most nyomjak jó erősen és hogy ne haragudjak, de nem tud vigyázni a gátamra. De az is lehet, hogy ezt csak később mondta, nem tudom. És ekkor előre mozdult, kijött a kis válla, de utána is minden testrészét még külön meg kelett szülnöm, nem csusszant csak úgy ki. Nem tudtam ekkor még mekkora babát szültem meg, de éreztem, hogy sokkal nagyobb lehetett mint a fiúk.
Ezután teljes sokkban, öleltem magamhoz a "kis" testét. Nem tudtam elhinni, hogy vége van és végre itt van velünk a kislányunk.
Ekkor kijöttek a fiúk és megnézték a kistestvérüket és utána elvitték anyukámék őket egy kis időre.
Ezután elég gyorsan megszületett a lepény is, én pedig csak pihegtem a kanapén és úgy éreztem lefutottam egy maratont.
Megmérték a babát: 4240 g-ot nyomott és 56cm hosszú volt. El se akartam hinni, hogy az én kis testem ekkora babát képes volt növeszteni. Biztos azok a holland gének!
Ezután még megvizsgáltak, ellátták a gátsérülésem, etettek, itattak megmosdattak, felöltöztettek én pedig ha jól emlékszem végigbőgtem a következő pár órát. Valahogy a megkönnyebbülés, a boldogság keveredett azzal, hogy hú de nehéz is volt, de ugyanakkor pedig milyen gyönyörű.
Hihetetlen hálás vagyok Edinának a rendkívüli szakmai rátermettségéért és érzelmi támogatásáért, Mixinek, hogy így ismeretlenül is teljes odaadással segített engem és még azt se bánta, hogy teljes erőmből csimpaszkodtam belé az egész kitolási szakasz alatt.
Barátnőmnek, hogy megtanított rengeteg vajúdássegítő gyakorlatra és végig mellettem és a családunk mellett volt a szülés előtt, közben és után is. És természetesen a férjemnek, hogy újra teljes szeretettel és odaadással végigasszisztálta, ahogy világra hozom a gyermekünket.
Azt hiszem fogok még szülni, ha Isten is úgy akarja :)
Van Aken Eszter