Húsvét vasárnap volt. 

Semmi tervem nem volt aznapra. Egyedül voltam. Reggel korán ébredtem. Ereztem, hogy valami más. Megreggeliztem, tettem-vettem, majd visszafeküdtem aludni - szervezetem jelzett, hogy hosszú út vár ránk, bar akkor ezt meg nem tudtam. Miután felkeltem, fájdogált a derekam. Hívtam is Zs-t, hogy ez szerintem mar az lesz. Annyira vártam mar a baba érkezését, hogy mindenre képes voltam ráfogni, hogy ez azért van, mert hamarosan elindul, de ekkor biztos voltam benne. Aztán egyszer, mikor felálltam, el is kezdett szivárogni a magzatvíz. Hívtam O-t, hogy idő van, jött is ahogy tudott. Végre nem voltam egyedül. Nagyon izgatott voltam. O-val nekiálltunk kalácsot sütni, mikor sült, én takarót kötöttem, beszélgettünk, vártunk. Kontrakciók jöttek, s mentek. Tán éjfél lehetett, mikor megpróbáltam aludni, de a fájásoktól nem tudtam. Végül felkeltem, s tovább kötöttem. Nem is tudom, mikor hívtam először Edinát. Bizonytalan voltam, hol is tartok pontosan. Rám bízta, mikor szeretném, hogy jöjjön. Fogalmam nem volt. Időközben vettem egy forró fürdőt, ami nagyon jól esett. Beizzítottunk kis szülés illata illóolajat, amit Zs-tol kaptam ajándékba, de valahogy engem kifejezetten zavart az illat. Időközben megérkezett Zs. Rögtön elkezdte előkészíteni a szüléshez szükséges dolgokat. Egyre erősödtek a kontrakciók, s megkértem, hogy ő hívja Edinát, hogy jöjjön. Talán 6 óra fele lehetett, mikor Ágival megérkeztek. Én épp a kádban vajúdtam. Furán éreztem magam, hogy jöttek hozzám, én meg a kádban áztatom magam, pedig tudtam, hogy ezzel nincs semmi gond. Nehezen kimásztam a kádból, s mire beértem a szobába, már minden elő volt készítve. Leültem a kanapéra. Nagyon nehezen lazultam el. Furcsa volt, hogy én vagyok a középpontban. Nagyon akartam, hogy haladjon a dolog, hogy túl legyek a fájdalmon, hogy kezemben tartsam a kisbabámat. Ági masszírozta a derekam, néha szólt valami vicceset, hogy oldja a helyzetet. Többiek vizet forraltak, adtak borogatást a hasamra, ami kifejezetten megváltás volt. Ha jött a fájás, s nem volt borogatás, szinte felháborodva jeleztem, hogy kell. Nagyon fájtak a kontrakciók, s már reménykedtem, hogy a vége fele járunk. 9 óra tájékán Edina megvizsgált, s kiderült, hogy alig tágultam valamit, s mondta, hogy ha nem tudok pihenni, akkor kórházba kell menni. Kiborultam, zokogtam. Féltem, nem akartam kórházba menni. Utaltam, hogy mindezt egyedül kell végigcsinálnom, hogy emellett még ez a nehézség is. Persze ez mind összefüggésben volt. El kellett valamit engednem akkor. Ki kellett jöjjön belőlem. Feküdtem az ágyon, kérlelve sírtam Edinának, mint egy kisgyerek. Miért? Miért van ez? Miért történik ez? Nem akarok kórházba menni! Nagyon faj! Edina teljes odaadással es megértéssel nézett a szemembe. Mondta, hogy tudja, hogy ez most nehéz. Hagyta, hogy kiadjam magamból, hagyott, hogy gyerek legyek. O. szerzett a szomszédoktól pálinkat, hogy el tudjak lazulni, meg hátha az enyhíti kicsit a fájdalmaimat is. Újból befeküdtem a kádba, hátha az segít. Részben megváltás volt, de kellett, hogy valaki ott legyen mellettem. Zs. időközben hazament, hogy megszoptassa kisfiat, s mikor visszatért úgy jött, hogy ebből mar kórház lesz. De akkor beindult valami - Edina szerint olyan volt, mintha csak a nővéremre vártam volna. Kellett ez a megálló. Elindult a kisbabám. Törte az utat magának. Ezt akkor nem realizáltam. Edina jelezte, hogy próbáljak meg kimászni a kádból, hátha segít a pozíció váltás. Többször elutasítottam, nem akartam, jó volt a melegvíz. Végül nehezen, de kimentem a nappaliba. Nem sokkal utána el is folyt a magzatvíz, ami mekoniumos volt. Edina megvizsgált. Mondta, hogy ha nincs még a baba a szülőcsatornában, kórhazba kell menni a mekoniumos víz miatt. Edina megkönnyebbülve nézett fel , mert szinte már kint volt a feje. Ez hihetetlen erőt adott, előtört belőlem a sokat hallott őserő. Hihetetlen volt, hogy az addigi fájdalmak egy szempillantás alatt átalakultak. Felálltam, hívtalak: `Gyere kisbabám, gyere!` Pár nyomás után mar ki is bújtál Edina kezébe. Es ott voltál a szőke kis fürtöddel. Fiú, lány? Kérdeztem. Fiuk szoktak ilyen erőteljesen sírni, mondta Ági. Meg az én lányom. El sem tudnék képzelni csodásabb érkezést. Békességben, nyugalomban, szabadon, támogatva.Ide írhatsz...