Johanna Róza

Johanna Róza érkezése közénk

Éjjel 3 óra. Az előbb még rajtam szuszogott a 3 hetes kis gombolyagom, most már békésen

alszik a kis fészkében. A 2 és fél éves nagylányom a nagyágyon kiterülve, keresztbe-kasul,

vagy tíz plüssállattal körülvéve, az igazak álmát alussza. Nézem őket és biztos vagyok benne,

hogy nincs nálam boldogabb és hálásabb ember. A szülés óta amikor csak ránézek a nagyra

elfog egy furcsa, torkomat mardosó érzés. Tényleg?? Ez most komoly? Ilyen gyorsan

nőnek??? Le akarom lassítani az időt. Sőt, nem is, inkább visszapörgetni. Március elejére,

amikor egy szerdai napon átélhettem A SZÜLÉST. Azt a szülést, aminél többet édesanya és

nő nem kívánhat. Azt a szülést, amire testemet-lelkemet teremtették. Amikor nem irányított

senki, nem mondták meg mit és hogyan csináljak, csak az ösztönök ősi, elsöprő és magával

ragadó ereje mutatta az irányt.

Éjjel 2 óra körül kezdtem érezni az első halovány hullámokat. Bár ha jobban belegondolok

előző este tört át a gát. A bennem napok óta felgyülemlett érzelmek utat törtek maguknak és

egy kiadós sírást-, és ezzel együtt megkönnyebbülést hoztak. És akkor már tudtam, hogy erre

volt szükségem, hogy elinduljunk Johannával az úton.

Az éjszakát még végigaludtam, bár éreztem a maguknak egyre több figyelmet követelő

hullámokat. Reggel 6-ig tudtam pihenni, utána robbanásszerűen felgyorsultak az események

és mintegy 4 és fél óra leforgása alatt meg is született az én második kishercegnőm. 

10-15 perces hullámokkal indult a reggel, de ami ,,furcsa" volt számomra, hogy már jócskán kellett

figyelnem a légzésre, igen intenzívek voltak és elég hamar a mély hangok is megérkeztek. Így

arra jutottam, megkérem a férjemet, hogy inkább mégse menjen dolgozni aznap. És milyen jól

tettem  A nagyobbik lányom szépen aludt a hálószobában, mi pedig a gyerekszobában

kezdtünk el csendesen készülgetni lelkiekben az új jövevény érkezésére. 6:48-kor hívtam fel

először Edinát, hogy elkezdődött, de még ritkák és majd még hívom, de a délelőtt folyamán

jönnie kéne szerintem. Elmentem mosdóba és zuhanyozni, na és 7:10-kor ismét tárcsáztam

Edina számát, hogy mihelyst elvitte a gyerekeket iskolába, egyenesen ide jöjjön.  Kicsit

begyorsult a buli 4-5 percenként jöhettek a hullámok, de az az igazság, nem nagyon mértük

az időt, és ez így még jobban ,,ösztönösebbé" tette az egészet. Se időmérés, se hüvelyi

vizsgálat, egyszerűen csak a megérzések és a figyelem arra, hogy mit kér tőlem a testem és a

babám.

Kb. 8:40 körül érkezett Edina. Éva is nem sokkal utána. Itt már nem sokat érzékeltem a

külvilágból, de érdekes módon arra, hogy a nagyobbik lányom miket csacsog, végig tudtam

figyelni. Például Edináék érkezésekor: ,,Gyertek bába nénik, az anyukám éppen vajúdik!"

Hallottam, hogy a férjem megkérdezi, hogy érdemes-e még a medencét feltölteni, és azt a

választ kapta, hogy vagy most, vagy soha. Gondolom a hangok elég egyértelműen

jelezték,hogy már nincs sok hátra. A nagyobbik lányom nagyon odaadóan gondoskodott

rólam a maga 2 és fél évével a vajúdás alatt: puszilgatott, ölelgetett, tartotta a hányós lavórt

(bár végül nem lett rá szükség szerencsére) és tette ezeket a világ legnagyobb

természetességével és nyugalmával. Éva megkérdezte, hogy jól esne-e egy kis masszázs, én

örömmel elfogadtam. Ameddig töltődött a medence, végig masszírozott, nekem meg eszem

ágába se volt mozdulni a térdelős-négykézláb pozíciómból. Még nem volt tele a medence, de

már volt benne annyi víz, hogy kiválóan el tudjak lazulni, így belemásztam és mennyei érzés

volt. Emlékeszem nem sokkal miután medencét értem, a nagylányom gondolt egyet, előtúrta

a szekrényből a fürdőruháját és elkezdte magára cibálni, hogy Ő be akar jönni hozzám és el

szeretné kapni a hugit. Szerencsére ebben a pillanatban érkezett meg sógornőm, és elvitte

magával a lányom.

Szerintem 1 órát tölthettem a medencében, de sok pózt próbálgattam mire rátaláltam a

kitolásira. Voltam térdelve és a medence szélébe kapaszkodva, volt hogy guggoltam, volt

hogy háttal dőltem a medencének, de egyik se volt az igazi. Míg végül felálltam és a férjem

nyakába kapaszkodva megszültem a kislányom. Közben a gátamat masszírozták Edináék , és

csodás volt utána még napokig érezni a gátmasszázsolaj illatát mind a szobában mind pedig a

kislányom buksiján. Mindannyiszor, ahogy az illat megcsapott vagy a kis fejét szagolgattam,

megelevenedtek a szemem előtt a szülés képei. Mélyen a sejtjeimbe ivódott az illat.

Kicsit hosszúnak éreztem a medencében töltött részt, nagyon sokáig állt a burok és ez kissé

meghosszabbította az eseményeket, de csodás élmény maradt, ahogy éreztem és hozzá

nyúltam a burokhoz. Visszagondolva biztos ennek is megvolt a miértje, szépen előkészítette a

gátam a csiki-csuki játék, és így egyetlen varrás sem esett rajtam. Ez egy igen fontos

,,gyógyító" momentum, mert nem csak az előző kórházi szülésem fizikai gátsebe gyógyult,

hanem a lelki sebek is. A ,,szem-száj becsuk és nyomjon" parancsszó végleg ottmaradt a

kórházi szülőszoba falai között, és helyét a ,,valami mást és máshogyan kíván a testem , egy

lefelé irányuló légzést" mondat vette át. De ami mindennél fontosabb, hogy senki nem

mondta meg mit csináljak. Számomra ez adta a teljes gyógyulást. Hogy hitték és tudták

körülöttem a bábáim és a férjem, hogy meg tudom csinálni. És persze én is hittem magamban,

a babámban, és a Jóistenben, hogy erre teremtette meg a testem. a legtermészetesebb és

,,legmagátólértetődőbb" dologra, mióta csak világ a világ.

A kitolási hullámok szünetei kiváló lehetőséget adtak az erőgyűjtésre, abszolút nem éreztem

magam fáradtnak. De ami a legtöbb erőt adta, az egy egyszerű simítás volt. Ahogy az

arcomba hulló hajtincsemet a fülem mögé tűrték a lehető legtökéletesebb pillanatban. Minden

egyes porcikámba mélyen beleivódott ez az érzés. Mint amikor lázasan fekvő kislányként

simította az arcom - földöntúli erőt és kitartást képes adni, varázserővel bír.

A szülés utáni pillanatban kislányom teljes erőbedobással magához vette az első csepp

táplálékait és a legnagyobb békében és csodálattal néztük Őt a férjemmel a saját ágyunkban,

nem pedig holmi idegen-rideg környezetben. További hatalmas és újszerű élményt jelentett a

köldökzsinórt végigtapogatnom, hol volt már hideg és hol volt még langyosan pulzáló illetve

közelről alaposan szemügyre venni a méhlepényt, az eddigi megélhetés forrását a

kislányomnak.

Végszóként talán még annyit, hogy tele van a szívem hálával és szeretettel bábáim iránt, a

csendes, támogató jelenlétért, ami a vajúdásom és szülésem alatt körülvett. Hálával tartozok a

férjemnek is, aki egy percig se kételkedett bennem, és abban hogy ez a mi utunk. Az utunk,

amire a Jóisten iránymutatásával ráleltünk és segítségével végig jártuk.

                                                                                                                               dr. Alföldi Bernadett