Karácsonyi ajándék 

Az én egyik legnagyobb karácsonyi ajándékomat tegnap hajnalban kaptam. Szeretném megosztani Veletek a történetét. (2015. decemberi írás)

A fizikai távolság ellenére sem esik nehezünkre jó kapcsolatot ápolni. Hamar telnek a hónapok. Alig ocsúdunk fel az őszből már meg is érkezik a tél és vele a karácsonyi időszak.

Egy téves riasztás és egy ott töltött alvós éjszaka után december 23-án este újra útra kelek Hozzá. Kicsi gyermekeim a nagy gyermekemre bízva. Sűrű tej-köd az autópályán, de cseppet sem félek még 130-nál sem, a gondviselés kézzel foghatóan velem van. Egyetlen letérőt sem tévesztek el, mindig kiderül, hogy azon az úton vagyok, amelyiken lennem kell.

Mária magányosan vajúdik, teljesen egyedül van a hatalmas házban, mindenkit elküldött otthonról. József sincs otthon. Még a szülés idejére választott gyerekvigyázót (gyerekkel együtt) és a doulát is elküldte. A kaput is Ő jön kinyitni. Határozott, erős nő. Tudja, hogy mit akar. Korábban minden beszélgetés alkalmával elmondta, hogy Neki az is rendben van, ha végül is senki nem ér oda a szüléshez. Már szült egyet, tudja hogy megy ez. Egyébként nem bánná, ha csak egyedül mennék. Nem akarja, hogy sokan legyünk. Én ragaszkodom hozzá, hogy jöjjön másik bába is, ebből nem engedek. Legfeljebb leülteti majd a konyhában. Elfogadja, rám bízza.

Érkezésemkor még csevegős, beszélgetős. De ha épp egy másik, távolabbi szobában tesz-vesz, hatalmas kontrakciók jelzik, hogy halad előre. Próbálja a kontrollt tartani. Majd Ő megcsinálja, lezavarja ezt a szülést. Helytáll, mint bármi másban is.

Bábatársam is megérkezik Győrből. Mária elküld minket lefeküdni, mi szófogadóan elvonulunk. Elmúlt éjfél. December 24-e van már. Rövidesen jelzi azonban, hogy mégis inkább azt szeretné, hogy legyünk mellette. Már ordít, hogy egyértelműen a szülésé a kontroll. Érzem, tartja még a méhszáj a babát. Türelem kell még. Kicsi türelem.Nem is kell nagyon sokat várni. Mária egy hirtelen mozdulattal felpattan a vécéről és akkor megindul a baba kifelé. Domborítja a fej a gátat. Jó nagy fej, de hamar kibukkan szeme, orra, szája is. Négykézláb vagyok alatta, Ő háttal áll nekem, én a kezeimmel próbálok látni. A fej visszább húzódik kissé, odaszorul a gátra, majd pedig nem fordul semerre. Áramütésszerű érzés fut végig rajtam: ez a Teknősbéka-jel. Elakadt a válla a babának. 

Egyetlen érzés vezet, semmi más nincs a világon, ki kell Őt szednem onnan, ha addig élek is! Nem halhat meg, nem halhat meg! Tudom, hogy minden másodperc számít. Szélesebb terpesz, négykézláb fordítjuk Máriát, de a baba nem mozdul, szorosan fogja Őt a csont odabenn, mint a satu. Közben érzem, még a zsinór is feszesen a nyakán van, az sem segíti ezt a szorult helyzetet. Mária ordít, úgy érzi szétszakad mindene és akkor végre, Istennek hála, elérem a hátsó vállát és hónalját, két ujjammal belekapaszkodva húzom, közben segítek Neki fordulni és Ő elindul kifelé. Nagy gyerek, nehezen engedi Őt a szülőcsatorna. Még köldökmagasságban is időzne kicsit, de már sír. A szívfrekvencia tökéletes. Mária közben megszüli a nagy babához tartozó nagy (750 g-os) lepényt. 

Nagyon jó, hogy ketten vagyunk Velük. Mind a négy kezünknek bőven van teendője. A kisbaba szopik, a légzése kiegyensúlyozott. Telnek az órák, mindenki jól van. Mária egyik melléből a közben hazaérkezett nagyobbik gyerek szopik, a másik mellből pedig az újszülött és közben fogják egymást kezét. Ilyen biztos nincs a kórházban. Sem szenteste, sem máskor. 

A szülésfelkészítőn mindig el szoktam mondani, hogy a mi hivatásunkban nagyon kevés a sikerélmény és hogy ez jót jelent, ugyanis azt jelenti, hogy a szülések zöme lezajlik anélkül, hogy bárki bármit hozzá tehetne kívülről. De van kivétel is. Az ilyen kivételeknél viszont nagyon fontos, hogy mindenki hozzátegye a folyamathoz, amit hozzá tud, legjobb tudása szerint, Anya, baba, bába. A bizalom és az együttműködés a biztonság alappillérei.

Isten hozta a kisdedet!

Áldott, békés karácsonyt kívánok mindenkinek!