Karácsonyi ajándék 

Az én egyik legnagyobb karácsonyi ajándékomat tegnap hajnalban kaptam. Szeretném megosztani Veletek a történetét.


Julio távozása után néhány héttel jelentkezett nálam egy lány, nevezzük Máriának. Karácsony környékén készül szülni, el tudom-e vállalni. Röviden vázolom az élethelyzetemet számára, de Ő ragaszkodik hozzám. Már szült egyszer otthon, ez a mostani kisbaba a második gyermekük. Valamiért nem az előző bábával akar szülni, de nem konkrét dolog miatt, hanem csak egy kicsit ezért, meg egy kicsit azért. Elvállalom, "denemtudommileszhapontszentesteszül" alapon.

Egy téves riasztás és egy ott töltött alvós éjszaka után 23-án este újra elindulok Hozzá. Kicsi gyerekeim a nagy gyerekemre bízva. Sűrű tej-köd az autópályán, de cseppet sem félek még 130-nál sem, a gondviselés kézzel foghatóan velem van. Egyetlen letérőt sem tévesztek el, mindig kiderül, hogy azon az úton vagyok, amelyiken lennem kell.

Mária magányosan vajúdik, teljesen egyedül van a hatalmas házban, mindenkit elküldött otthonról. József sincs otthon. Még a szülés idejére választott gyerekvigyázót (gyerekkel együtt) és doulát is elküldte. A kaput is Ő jön kinyitni. Határozott, erős nő. Tudja, hogy mit akar. Korábban minden beszélgetés alkalmával elmondta, hogy Neki az is rendben van, ha végül is senki nem ér oda a szüléshez. Már szült egyet, tudja hogy megy ez. Egyébként nem bánná, ha csak egyedül mennék. Nem akarja, hogy sokan legyünk. Én ragaszkodom hozzá, hogy jöjjön másik bába is, ebből nem engedek. Legfeljebb leülteti majd a konyhában. Elfogadja, rám bízza.


Csevegős, beszélgetős. De ha épp egy másik, távolabbi szobában tesz-vesz, hatalmas kontrakciók jelzik, hogy halad előre. Próbálja a kontrollt tartani. Majd Ő megcsinálja, lezavarja ezt a szülést. Helytáll, mint bármi másban is.

Éva is megérkezik Győrből. Elvonulunk, lefekszünk. Elmúlt éjfél. December 24-e van már. Rövidesen Mária jelzi, hogy mégis inkább legyünk mellette. Ordít. Már a szülésé a kontroll. Érzem, tartja még a méhszáj a babát. Türelem kell még. Kicsi türelem.

Mária felpattan a vécéről és akkor megindul a baba kifelé. Domborítja a fej a gátat. Jó nagy fej. Kibújik a szája is. Az állát nem érzem, ahogy tapogatok hátra. És akkor áramütés-szerű érzés fut végig rajtam: a Teknősbéka-jel. Nem fordul a fej semerre. Elakadt a válla a babának. Egyetlen érzés vezet, semmi más nincs a világon, ki kell Őt szednem onnan, ha addig élek is. Nem halhat meg, nem halhat meg! Tudom, hogy minden másodperc számít. Szélesebb terpesz, máshogy fordítjuk Máriát, a baba nem mozdul, szorosan fogja Őt a csont odabenn, mint a satu. Közben érzem, még a zsinór is feszesen a nyakán van, az sem segíti ezt a szorult helyzetet. Mária ordít, úgy érzi szétszakad mindene, a baba feje lassan ugyan, de sötétedik és akkor végre, Istennek hála, elérem a hátsó vállát és hónalját, belekapaszkodva húzom teljes erőmből és Ő elindul kifelé.

Nagy gyerek, nehezen engedi Őt a szülőcsatorna. Még köldökmagasságban is időzne kicsit, de már sír. Szívfrekvencia tökéletes. 

Mária közben megszüli a nagy babához tartozó nagy (750 g-os) lepényt. Nagyon jó, hogy ketten vagyunk Velük. Mind a négy kezünknek bőven van teendője. A kisbaba szopik, a légzése kiegyensúlyozott. Az egyik mellből a nagyobbik gyerek szopik, a másik mellből pedig az újszülött és közben fogják egymást kezét. Ilyen biztos nincs a kórházban. Sem szenteste, sem máskor. 

A szülésfelkészítőn mindig el szoktam mondani, hogy a mi hivatásunkban nagyon kevés a sikerélmény. A szülések zöme ugyanis lezajlik anélkül, hogy bárki bármit hozzá tehet(ne) kívülről. És van kivétel is. Ott viszont nagyon fontos, hogy mindenki hozzátegye a folyamathoz, amit hozzá tud.

Áldott, Békés Karácsonyt kívánok mindenkinek! Isten hozta a kisdedet!