Liza születése (2015. 08. 08)

A várandósság 6. hónapjában, derült égből villámcsapásként jelentkezett bennem az elhatározás, hogy nem szeretnék kórházban szülni. Akkor kezdtem el gyorsan az otthonszülésről olvasni, majd telefonálgatni, hogy ki vállalna még el minket. Amikor Edinával telefonon megbeszéltük, hogy el tud vállalni, és hogy mikor találkozzunk, már akkor éreztem azt a nagymértékű hálát, ami onnantól már csak erősödött. Szerintem valahol én már akkor tudtam, hogy őt szeretném magunk mellett tudni a szülés alatt.

A várandósság folyamán végig azt éreztem, amikor a babámra gondoltam, hogy ő egy kis napsugár-lányka. Az volt a "várakozás", hogy éjszaka fog megszületni, mert általában ha otthon van a nagytestvér, akkor alvásidőben születnek meg a babák, de azt hiszem igazából végig éreztem, hogy ez nálunk nem így lesz. Végül a két hétig tartó kánikula kellős közepén bújt ki, délben, ragyogó napsütésben.

A szülés előtti estén lefeküdtünk aludni, akkor még nem éreztem semmit. Éjszaka már éreztem pár összehúzódást, de aludtam tovább. Aztán 5.30-kor egy nagyobb összehúzódásra ébredtem, meg egy kevéske magzatvízre. Aztán már 10 percenként jöttek az összehúzódások. Szombat volt, és épp munkanap, így 7 óra után nem sokkal költöttem a férjem, hogy szerintem ma mégsem fog munkába menni. 8 órakor kor kelt a kisfiam, de jól elvolt apával, én pedig elvonultam, és hipnoszülős-relaxációs-vizualizációs gyakorlataimat végeztem. Közben Edinát is felhívtam, és abban maradtunk, hogy beszélünk 1 óra múlva, és meglátjuk, hogy hol tart a folyamat. Eltelt az egy óra, akkor már megjöttek az 5 perces összehúzódások. Újabb óra múlva a kétpercesek. Ekkor 10.20 volt, hívtam Edinát, hogy hol tartok. Megbeszéltük, hogy lassan elindul. Közben a férjem a kisfiunkkal (akinek felajánlottuk, hogy elmehet barátokkal játszóterezni, de ő itthon akart maradni) felállította a szülőmedencét (vízben szülést terveztünk), itt döntöttük el, hogy akkor ideje lenne feltölteni vízzel. Viszont én már annyira kívántam a vizet, hogy beálltam a kádba zuhanyozni. Itt 5 perc alatt úgy begyorsult és fölerősödött a vajúdás, hogy nem volt idő medencefeltöltésre, ehelyett a férjem szólt Edinának, hogy jöjjön gyorsan. Innentől elég nehezen viseltem, amikor tudatosult bennem, hogy ez a baba mindjárt megszületik, és sehol senki segítő... mire Edina (és Király Ági) ideért, én már nem bírtam visszatartani a kitolást, szóltam a férjemnek, hogy készüljön, mert ez a baba hamarosan ki fog bújni... ekkor érkezett meg Edina és Ági, én megnyugodtam, hogy mostmár jó kezekben vagyunk, és jöhetett is Liza kifelé. Bő 10 perc kellett még neki J Emlékszem, hogy a kitolás szüneteiben folyton mondogattam, hogy milyen jó, hogy itthon vagyunk, és nem kórházban... annyira jól esett az odafigyelésük. Mikor kibújt a pici lányom, az ölembe vettem ott a kádban, aztán a férjem és a kisfiam (aki az utolsó 1 órában, amikor már nem engedtem el magam mellől a férjem, mesét nézett) elvágták a köldökzsinórt, majd az apukája átvette Lizát, és megszületett a méhlepény. Utána lemosdás, és átköltözés a vetett ágyba, ahol folytatódott az összebújás J Semmi Liza-lemosás, semmi ruha, hamarosan szépen szopizott is. Így is maradtunk jó sokáig, ruhát csak másnap kapott (a kánikulában az is gyorsan lekerült róla), fürdetve pedig háromhetesen volt először, velem a kádban... A bábák még 2 órán keresztül voltak itt, megvizsgálták a gátamat (icipicit repedt a bőr, nem volt vele semmi különösebb teendő, "csak" pihentetés), a méhlepényt, adminisztráltak, aztán hazamentek, mi meg maradtunk édesnégyesben. Azt hiszem, hogy ez volt nekem az egyik legszebb része az itthonszülésnek: mindannyian együtt, közvetlenül szülés utántól. Este, amikor már mindkét gyerek aludt, a férjemmel átbeszéltük az egész szülést - ez szép lezárása volt a napnak J