Töretlen szerelem

Szeretném elmesélni második gyermekem születésének történetét. Már a várandósság tervezésekor végigjártama bábapraxisok tájékoztató alkalmait, és rátaláltam Edinára, akiből áradt a derű, a nyugalom, és olyan mérhetetlen tisztelettel és alázattal beszélt a szülésről és a várandósságról, hogy egyből éreztem, őt kell felkérnem. Amint végre-valahára pozitív lett a teszt, egyből megkerestem, örömmel el is vállalt. Az első szülésem magánkórházban borzasztó traumatikus volt, amit pszichológus segítségével nagyjából két év alatt sikerült feldolgozni, viszont az életemet mai napig, lassan 4 év után is megnehezítő testi panaszokat okozott. A várandósgondozás teljes nyugalomban telt. Eljártam a szükségesnek gondolt vizsgálatokra, mely néha több, néha kevesebb volt, amit a rendelet előírt. Edinával havonta találkoztunk, ennek során egy kávé mellett megbeszéltünk mindent, nem csak a laboreredményeket meg a száraz tényeket, hanem elmondhattam a félelmeimet, nehézségeimet, sokat beszéltünk a szülésről és minden másról. Ha kérdésem, aggodalmam támadt, éjjel-nappal hívhattam a teljes várandósság alatt. Ha a kérdésem meghaladta a kompetenciáját, javasolt szakembert, végig fogta a kezem. Nekem ez sokkal egyszerűbb volt, mint napokig stresszelni, és kivárni az orvos következő rendelési idejét. Ahogy közeledett a szülés időpontja, egyre gyakrabban beszéltünk, ha én nem kerestem, ő is felhívott vagy rámírt messengeren és érdeklődött. Egy májusi csütörtökön épp egy ilyen érdeklődés alkalmával mondtam neki, hogy most a hétvégén pont lenne kedvem szülni, szép napsütéses idő van, remélem, találkozunk. Vasárnap délután 2-kor elkezdődtek a kontrakciók. Erősek voltak, de még ritkák. Mondtam a férjemnek is, hogy intézzünk el mindent előre, mert altatás után már nem lesz időnk, amit nem nagyon hitt el, mert csak annyit látott rajtam, hogy óránként párszor megállok egy percre és olyankor nem vagyok túl kommunikatív. Este 8-kor elkezdtem altatni a kisfiamat,és ahogy azt előre gondoltam, el is indult az aktív vajúdás. A férjem közben beállította a medencét, megrendelte a pizzát, majd átvette az altatást. Megérkezett a pizza (a legfontosabb, nyilván :D ), a dúla, én meg már a földön-nagylabdán fekve próbáltam átlélegezni a hullámokat. A férjem 10-re tudta elaltatni a kisfiamat, fél 11-re megérkeztek a bábák, Edina és Angelika is. Addigra megtelt a medence vízzel, én meg belemásztam. Borzasztóan jól esett, nagyon enyhítette és ritkította a kontrakciókat. Itt kissé el is szontyolodtam, mert még bőven a szociális szakban voltam, és gondoltam, ha a víz ennyire lassítja, akkor valószínűleg még nagyon messze lehetek. Ezt elmondtam Edinának, ő megnyugtatott, hogy ez a kisbaba hamarosan meg fog születni, tegyek úgy és legyek ott, ahogy én jónak érzem, és hallgassak a saját testemre. Időnként engedélyt kértek a szívhang meghallgatására, biztosítottak róla, hogy a babám nagyon jól van, így haladhatott tovább a folyamat. Gondoltam rá, hogy kérjek egy hüvelyi vizsgálatot, de rájöttem hogy fölösleges, csak kizökkentene. Fájásoknál négykézláb a férjembe kapaszkodtam, a dúlám masszírozott, itatott, enni adott, a kutyánk meg időközönként odadugta az orrát és kunyerált egy kis simogatást a bábáktól. Idilli, bensőséges nyugalom volt, közben néztem a karácsonyi fényfüzérre aggatott pozitív szuggesztiós kártyákat. Csak egyet tudtam elolvasni: "Képes vagyok rá!" elmondhatatlan erőt adott. A medencézés nagyjából 3 fájást lassított be, a bábám megnyugtató szavaira viszont azonnal éreztem, hogy ez már valami más. Itt valami fura nyögésféle is elhagyta a torkomat, és éreztem, hogy megszűnik a külvilág. Messze jártam már a szociális szaktól, fogalmam sem volt, ki hol van és mit csinál, és őszintén jól esett, hogy nem is kellett semmire figyelni. Tudtam, hogy olyan szerető és biztonságos közeg vesz körül, ahol nyugodtan elengedhetem magam, semmi baj nem fog történni. Amikor elakadtam, kimondtam a félelmeimet, megnyugtató szavakat kaptam rá, a következő pillanatban pedig elpattant a burok és én meg üvöltöttem, mint egy anyaoroszlán, megéreztem a tűzgyűrűt. Pontosan tudtam, hol tartok, éreztem, hogy mennyi erő kell. A hangadás felszabadító volt, elengedhettem magam. Nagyjából 3 üvöltéssel örvendeztettem meg a szomszédokat, akik állítólag nem hallottak semmit, ezzel a 3 nyomással meg is született a babánk. Pontosan éjfél után egy perccel, 1,5 órával a bábák érkezése után, összesen 10 óra telt el az első kósza fájástól, 4 óra pedig az aktív vajúdás kezdetétől. A méhlepényt már a földön fekve szültem meg, nem esett jól akkor a derekamnak a medence, jobb volt a kemény padlón. Felületi hámsérülésem lett, amit a bábám 2 öltéssel összevarrt a padlón görnyedve. Ha én választottam egy testhelyzetet, mindenki ahhoz alkalmazkodott, mikor nem fért el tőlem Angelika, akkor az asztal alatt mászott át. Ezek apróságok, de annyira hihetetlen volt megtapasztalni, hogy mindenki arra figyel, hogy nekem legyen kényelmes. Úgy szültem, mint egy királynő. A 3 órás megfigyelési időszak rendben telt, a bábák elvégezték az adminisztrációt, és elköszöntek. A kisfiam végigaludta a szülést, reggel pedig tágra nyílt szemmel üdvözölte a kisöccsét. Jó volt, hogy nem kellett tőle elszakadnom egy percre sem, és az egész család együtt tölthette már az első órákat is. A szerelem azóta töretlen, én olyan eufóriában úszok, hogy azóta is alig alszom, és vigyorgok, mint a tejbetök. Biztos vagyok benne, hogy a kezdeti nehézségeken átsegít az, hogy megtapasztalhattam, képes vagyok rá. Borzalmasan hálás vagyok a bábáknak, dúlámnak, a férjemnek és természetesen a kutyánknak, akik olyan bátorító gondoskodással vettek körül, hogy megtapasztalhattam a saját erőmet.

Köszönöm!

                                                                                                                                         Ferencz Kinga