Kosár
0
0 Ft
Tudják, mikor szeretnének megszületni
Domi születése
Kicsit korábbról indítom a történetet...
A 36. héten megvolt az utolsó ultrahang, továbbra is minden rendben. Hála az égnek
Domi továbbra is a buksijával lefele helyezkedik el és a becsült súlya még a 4 kiló
közelében sincs, így semmi akadálya annak, hogy otthon születhessen meg.
Betöltöm a 37. hetet! Éljen! Innentől indul az a 4 hetes időkorlát, mikor legálisan
szülhetek otthon, a baba már nem koraszülött, mostmár bármikor jöhet! Illetve azért
jó lenne, ha biztos lehetnék benne, hogy a kis feje beékelődött a medence
bemenethez, ezt Edina, a bábám, ellenőrzi is a héten. Ez az első hüvelyi vizsgálat,
amit a várandósgondozás alatt elvégez, és annyira tapintatos és figyelmes közben,
hogy ez a szülésre nézve is bíztató számomra! ☺ Nem mintha eddig kételkedtem
volna. Szóval célegyenesben vagyunk, bármikor érkezhet a fiatalúr... gondolom én
naívan.. :D Programokat ezért már nem szervezek és a lakás környékét se nagyon
hagyom el...pedig hol volt még ekkor a vége...
Ahogy közeledik a június eleje, megszaporodnak az érdeklődő üzenetek, hívások... ami egy mindenórás kismamának alapból rém idegesítő, nálam inkább azért volt bosszantó, mert ugye a
41. hétig van lehetőség otthon szülni, utána kórház. Amit nagyon szerettem volna
elkerülni, de természetesen, a kórházba ugyanúgy összecsomagoltam és szülési
tervet is írtam, ha mégis ott kötnénk ki.
A 40. hét után elkezdtem CTG-re vagy NST-re járni a kórházba, hogy
felelősségteljesen várakozzunk. Ultrahangot, flowt néztek. Továbbra is minden
rendben. Méhszájvizsgálatot elutasítottam, még az esélyét se szerettem volna
megadni, hogy egy túlbuzgó doki kicsit felpörgesse az eseményeket egy vizsgálatnak
álcázott méhszájtágítással. Ezen a héten már elég erős jóslófájásaim voltak és a
nyákdugó is távozott. Jóslófájásoknál egyszer meg is utaztattam a bábámat és a
dúlámat, ugyanis nagyon rendszeresen érkeztek és nekem elég erősnek tűntek.
Aztán Edina megvizsgált és kiderült, hogy még csak a méhnyak kezd rövidülni, a
méhszáj teljesen zárt. Amint ezt meghallottam, valahogy a fájások is alábbhagytak és
mindenki hazament. Ekkor már Anyu fent volt velem, nagyon drágán kísérgetett a
kórházba a 40 fokban, volt hogy beültünk moziba, mert ott legalább van klíma.
Szóval próbáltuk azért kihozni a helyzetből a legjobbat és együtt lenni kicsit. ☺
A legutolsó CTG vizsgálat után beszéltem egy dokinővel, aki tájékoztatott, hogy
csütörtökön be kellene jönnöm és befeküdni a kórházba, aztán megindítják a szülést.
Jeleztem, hogy vasárnap töltöm be a 41. hetet, mégis mi okom lenne csütörtökön
befeküdni....válasz: azért mert hétvégén csak 2 szülész-nőgyógyász van ügyeletben.
Ez nem nagyon hatott meg... Így azt terveztem, hogy
mindenképp meg szeretném várni a hétvégét, és ha az otthonszülésről le is
csúszunk, legalább hagyom a folyamatot magától elindulni.
Szerencsére Domikám az utolsó előtti pillanatban mégis úgy döntött, hogy otthon
jönne világra. Addig Edina tartotta bennem a lelket.❤
Csütörtökön ( amikor be kellett volna feküdnöm) egész nap jóslóztam ismét. És csak
nem akartak elmúlni, így délután hívtam Juditot, a dúla barátnőmet, hogy jöjjön.
Edinának már tényleg nem szerettem volna feleslegesen szólni, hiába mondta el,
hogy nagyon szívesen jön, ha szükségem van rá. Pontos időpontokra már nem
emlékszem, befeküdtem egy nagy kád forró vízbe, és a kontrakciók csak jöttek. Este
hívtuk Edinát. Megérkezett, megkérdezte hogy vagyok, én pedig kétségbeesve
mondtam neki, hogy jól, csak jó lenne tudni, hogy ez már tényleg az vagy még
mindig csak jóslók. Megvizsgált és a méhnyak eltűnt, elkezdtem tágulni, igaz 2
centivel indítottam. De már az is valami... :D Itt szülés lesz! Igen, ez az!
Szóval átadtam magam a kontrakcióknak, de előtte megkértem Anyut, hogy menjen át
Öcsémékhez, egyrészt mert rossz volt látni mennyire aggódik értem (és ezt csak
most tudom átélni igazán, mikor pl. Domi oltást kap és sír...), másrészt mert az
elejétől kezdve úgy éreztem, hogy Anyu vagy más szerettem esetleg feszélyezne ebben a helyzetben és lassítaná vagy akár meg is akaszthatná a folyamatot. Nagyon fontos, hogy aki, vagy akik ott vannak veled, bízzanak benned, hogy meg tudod csinálni, van elég erőd és a gyermekednek is, hogy együtt végigmenjetek ezen a kőkemény, de varázslatos beavató folyamaton! És talán a legfontosabb, hogy Te is elhidd, hogy bízz magadban, a testedben! Képes vagy egészségesen világra hozni azt a kis csöppséget, akit 9 hónapig a szíved alatt hordtál!
A kontrakciók csak jöttek egymás után, én kieresztettem a hangomat, hogy lazítsak a
számon. Ugyanis a laza száj= laza méhszáj. Edina pár óránként megvizsgált, mindig
engedélyt kérve és nagyon óvatosan. Haladtunk, lassan, de biztosan, centiről
centire. Aztán a vége felé oldalra kellett feküdnöm az egyik lábamat feltéve, hogy
elsimuljon teljesen a méhszáj. A vajúdás alatt rengeteget ittam, izotóniás italt
(koffeinmenteset) és vizet, és valamikor betoltam egy vajas-mézes kenyeret is, nem
mintha nagyon kívántam volna, de én is éreztem, hogy később jól jön még az erő.
Már világos volt, mikor Edina elmondta, hogy teljes a tágulás... Szépen csöndben
megérkeztünk a Pihenj és légy hálás szakaszba. A kontrakciók megszűntek,
betöltötték a feladatukat. Én visszakérdeztem, hogy tényleg, nemsokára megszületik
a kisfiam? És pár könnycsepp is legördült az arcomon... Judit és Edina csak
mosolyogtak.
Aztán néhány perc múltán, megérkeztek a tolófájások...
Próbálgattam más pozíciókat is felvenni...egyik se volt jó már... Mikor térdeltem,
Edina, hogy egy kis erőt adjon, mondta, hogy nyúljak le, érezni fogom a magzatburkot még vízzel
teli, de ha kicsit beljebb nyúlok, érezni fogom a kis kemény buksiját. És így is volt...
Valamelyik tolófájásnál végül kipukkant a burok és elfolyt a víz. Azt hiszem a kis
buksija guggoló testhelyzetben jött ki, de aztán a szünetben felfeküdtem a kanapéra.
Edina szólt, hogy a következő kontrakciónál szedjem össze minden erőmet, mert
szegény Domikám így elég szorult helyzetben van... Így tettem.
Mikor végre kicsusszant a kis teste...hatalmas megkönnyebbülést éreztem. Aztán
jöttek a hosszúnak tűnő másodpercek míg felsírt, és egyből a hasamra
tették. Domikám egyből rám kakált, azt gyorsan letisztogatták a bábák. Betakartak
minket és elkezdtem gyönyörködni benne...olyan gyönyörű, varázslatos érzés, mikor
végre itt van, először kinyitja a kis szemeit, te belenézel és véged van, örökre
foglyul ejtett. Kis emberem nagyon ügyesen megtalálta a cicimet és meg is húzta
rendesen. Aztán Edina jelezte, hogy lassan ideje lenne a lepényt is megszülni...ez kb.
fél órával Domi születése után történt. Segítettek felguggolni hozzá és pár nyomásra
ez is megérkezett. Lefagyasztottuk és már itthon, hálát adva neki, hogy táplálta
Domit, a földbe temettem egy fa alá.
Természetesen a bábák alaposan megvizsgálták, nem hiányzik-e belőle egy kis darab sem.
Domi egyébként úgy született, hogy a köldökzsinór a nyakára és a lábára is rá volt tekeredve, de azt pillanatok alatt letekerték róla mikor kibújt. És mivel a saját tempójában, nem sürgetve, semmilyen gyógyszerrel nem befolyásolva haladhatott, ez az ég egy adta világon semmi problémát nem okozott.
A gátvédelem ellenére én repedtem picit, amit Edina 2-3 öltéssel rendbetett úgy, hogy Domi rajtam volt és helyileg érzéstelenítette a területet.
A szoptatásba gyorsan beletanultunk.
Hm, nem tudom mit írhatnék még. Ja, ami nagyon érdekes, hogy ugyan egy panel 6. emeletén szültem, nyitott ablaknál, egy szomszéd se jött oda szólni, hogy mi a fenét művelünk. Pedig elég hangos voltam! Szóval, ha úgy esik jól, tessék sikítani, káromkodni, üvölteni..
A fájdalomról... a kontrakciók fájnak, igen, mindenkinek más a fájdalomküszöbe. Én nem kaptam semmi fájdalomcsillapítót, mégis azt mondom, hogy egy vesegörcs rosszabb volt. Abba bele akartam halni, a szülésbe nem. De van, aki halálfélelmet érez közben, az is rendben van.A fájdalom elmúlik és a végén a karodban tarthatod a várva várt kisbabádat és ha nem is abban a pillanatban, de egy idő után, már nem tudod felidézni, mennyire fájt.
Niki