Tűz a havon

A születésed története a(z újabb) gyermek utáni vággyal, és a meg nem született testvéred halálával kezdődött. Ha halálnak lehet nevezni egyáltalán annak elvesztését, aki meg sem született. 

8-9 hétnyi magzati élete készítette elő, hogy a testem, lelkem befogadjon téged, legkedvesebb kisfiam. (De jó, hogy ezt írhatom így. Nem a legkedvesebb gyermekem vagy, hiszen többen vagytok, de fiúból egyelőre egy. Nem kell szabadkoznom, hogy is értem ezt a legkedvesebbet.) 

Kedves vagy, szívemnek kedves, azért is, mert nem várattál, megfogantál, amint lehetett. Tengerben fürödtem a vetélés után, kagylót gyűjtöttem egy másik tengernél, kicsit később, hogy megmaradj. Veled már számítottak ezek a szimbólumok, fogódzók, a ráción túli tartomány.

Az életed velem, bennem, összefonódik gondolataimban a végtelen szerencsével, hálával, amiért együtt lehetünk, és mindig itt kísérnek az árnyak is, nincs messze a közös történetünktől a halál, a veszteség félelme. És annak keresése, hogy lehet boldognak maradni a félelmekkel együtt, a bizonytalanság dacára.

Nem tudom. Vajon mindenkinél így van, hogy egy többedik, későbbi gyerek már jobban hívja az ambivalenciákat. Vagy csak tudatában lettünk ennek a törékeny jelennek, ami minden szempontból bizonytalan. 

De megtennék mindent, hogy biztonságban tudjalak titeket életetek végéig. Közben meg mennyi mindent nem is teszek meg, amit tehetnék.. az egészségünkért, a bolygónkért, mennyi időt pötyögök, görgetek el a telefonomon. 

Szóval ebbe érkeztél. Ebbe a kissé mélabús, fáradt, kérdésekkel teli magamba.

De te olyan édes, boldog vagy ennek dacára is. 

Nem tudok neked nagyon mit írni a várandósságról. Refluxot hoztál, de más gondom nem volt veled. Énekeltünk neked minden este. Sulla-lulla..Penny Simkintől tudtuk, hogy érdemes. 

B. is énekelt, pedig ő egy ideig nem várt. Nagyon nem. De most imád. "Édes öcsém. Kiskancár." Neked még a legkisebb helyét is odaadta, de azt fájlalja, hogy egy bátyát nem szültem neki még. 

K. várt, féltett, vágyott rád, fogadott a szülésnél, elvágta a zsinórt, testére vett. Ezt nehezen lehetett volna fokozni. Megmerítkezett, mélyre merült ebben. 

M-nek biztos pont vagy a világban, lehorgonyzod, jó látni, hogy így szereted. Azt mondta, neki most már szülhetek tesókat. Ideális a korkülönbség. Tudod, ezt én is ismerem, mert a tesóim ilyen korúak voltak, mikor születtem. Gimis és kisbaba kombináció.., ideális. Jó lesz neked. 

Az otthoni születésedig sima út vezetett. Nem volt kórház, ahol szívesen megszültelek volna. Nem volt kórházi szakember, akivel szívesen megszültelek volna, a korábbiaktól eltávolodtunk.

Mindenki születésére szívesen emlékszem, de a kórházi közeget kimaxoltam, és ez a Viki már nem akart igazodni, agyalni, szervezni, tervezni, elválni a testvéreidtől. 

Beleereszkedtünk hát a bábai gondozásba, Edina adott biztonságot a természetes, otthoni vetélésem megélésekor is, így őt kértem, legyen mellettünk ezen az úton. Sosem mondtam neki tán, de nem csak a lénye, írásai, róla szóló születésmesék fogtak meg, hanem tán az is, hogy ismeri a halál, elválás több arcát is. Nem gondoltam, hogy ennyit fogok írni a halálról akkor, amikor a születésedről akarok, de te is nyomsz, tolsz afelé, hogy szembenézzek a mulandóságunkkal. Mondjuk ez a történet nem veled, és nem a vetéléssel kezdődött. Az anyukám 25 éve, az apukám, a kis unokaöcsém, Bori kutya, Mini cica, Szabi cica..hogy a legközelebbieket, a legszeretettebbeket írjam. Majd mesélek róluk. És persze az a sok közeli, de mégis távoli, akikről még ennyit sem tudok majd mesélni, mert nem, vagy alig ismertem őket.. nagymamáim, nagypapáim..Kicsit lógunk emiatt a levegőben. Közben meg tudom, mennyire meghatároznak minket. Epigenetika, transzgenerációs hatások, meg minden. Meg kell kérnünk Erzsit, meséljen róluk. Tudod, a nagynéném. Kedvesen főzött nekünk a gyermekágyban.

Persze a gyermekágy előtt megszülettél.

De ez nem volt nagy dolog. Nem is akartam, hogy az legyen. Az volt az egyik sejtésem, aznap születsz majd. (Villogni akartam a mozgóurnás képpel. Hogy házhoz rendelem, mert olyan aktív állampolgár vagyok. Amúgy nem, de kár lett volna kihagyni.)

Nem leptél meg. A gyerekeim általában akkor születnek, amikorra tippelem. Kicsi voltál te is, könnyen születtél te is. Látod, nem is tudok itt belefeledkezni ebbe a vajúdástörténetbe. Mindig elkalandozom. 

Azt végül tudtuk, hogy fiú leszel. Lányra számítottam, de nem is ismertem korábban olyat, hogy nem lányt várok.,Ja, és utáltam, ha valaki arra utalt, fiú kell nekünk, biztos azt szeretnénk. Naná, hogy jó nekem 4 lány is. De veled nem lehettem lázadó.

(Amúgy ez a fütyi, pelenkázás dolog nem vészes. Fura volt elképzelni, de teljesen természetes lett.)

Már a születésed előtt mesélt rólad egy kedves segítőm. Kezelésre jártam hozzá. Olyan csodásnak írt le, amilyen lettél. Simulékony, de mégis önálló és erős. Változom én is általad. Sok dologban hoztál újat, ismeretlent. Azt most le sem írom, mennyire hiányzik a várandósság. Nagyon érzem olyankor, hogy jól működöm, vagyok. Kerek vagyok, és annak is kell lennem. De ez nem az az írás. Majd egyszer máskor.

Szóval aznap arborétumba akartam menni. Alcsúton voltunk. Van onnan közös fénykép is egy csomó. Az utolsó óráid bent. Vajon te tudtad már? A fák és a szülés nekem valahogy összetartoznak. Jajj, remélem, te szeretsz majd kirándulni. Mert én nagyon.

Aztán pizzáztunk. Aztán este elfolyt a víz. Hogy pontosan mi, hogy volt, azt magam sem tudom. Jött Mixi, mert ő volt a biztos pont. Közel volt, ha kórház lett volna, oda is hívom. Szeretem, megbízom benne, tudtam, bárhogy is lesz, természetes lesz, hogy ott van. Fogtam a kezét, amikor nehéz volt.

Edina. Újra. Most nekem nem is az a legfontosabb, hogy tudásával, tapasztalatával, gyakorlatával emberi, szakmai biztonságot nyújtott (tudod, ezt itthon jó kiemelni, hogy otthonszülni lehet, a bábák képzett szakemberek, mindenféle feltételnek kell megfelelniük, hogy praxisuk lehessen, stb..), hanem az, hogy a bábai gondozás egyfelől egy meleg öböl, kuckó, kisimít, elsimít, megnyugtat, másrészt nem hagyja, hogy ne nálam legyen a kontroll. Merthogy el kell döntenem/vagy ha nem szeretek dönteni, meg kell éreznem, hogy mikor akarok találkozni, hogy vizsgáljanak meg, megvizsgáljanak-e, mikor érkezzen a bába hozzám, jöjjön-e már (jajj, az nagy megnyugvás, amikor végre kimondod, hogy "gyere!"), hogy akarok mozogni, ki fogadja a babát, stb. 

Ez nekem nem volt könnyű, de olykor egész jól ment.

Azért elég határozott lettem a dolgaimban, mire beindult a vajúdás veled. 

Apukád gyorsan ikeás matracokat, lepedőket bontott ki, rendezkedett, mert egy-két dologgal el voltunk úszva. Kicsit túlzottan izgatott lett, ez is okot adott a pakolásra. Szereti munkával, tettekkel levezetni a stresszt.

Lecsendesítettem. Éjjel volt. 

Megjött Edina, Móni, Timi, a fotósunk is. Fantasztikus nő ő is. Családokat fotóz. Négy gyermeke van, császármetszéssel születtek, és otthonszüléshez is vágyott jönni. Ez nekem hatalmas megtiszteltetés volt, szimbóluma az életadás sokféle útjának. Örülök, hogy az ő szemén keresztül láthatjuk, hogyan szültelek meg.

Először egy kisebb folyosón találtam helyet, ringatóztam a szokott módon. Egyedül. Aztán a zongorára dőlve, amikor már jobban fájt. Amúgy elterveztem, milyen ruha lesz rajtam, de nem találam meg azt a hülye lebernyeget. 

Évi, az egyik tesóm is ott volt. Erre olyan jó gondolni. B., M. együtt voltak, figyelt rájuk.

Vajúdástámogatást nem nagyon kértem, nem esett jól a borogatás, inkább a tudat volt jó, hogy velem vannak, értem vannak ezek a kedvesek mind itt. De jó volt önállóan kiállni a fájásokat. Általuk leföldelt jelenben tudtam magammal kapcsolódni.

Azt nem tudtam elképzelni, hogy valaki kezébe direkten megérkezz. Az én gyerekem!Kértem, menjünk vízbe, mielőtt megérkezel. De ne sokkal előtte, mert nem esett jól a meleg víz.

Kértem azt is, mindenkinek szóljanak. Nem volt túl nagy a fürdőszoba, de így-úgy, elfért mindenki. Apukád állítólag élvezte, hogy ez ilyen nőcsapatos szülés volt. 

A kitolási szak érzeteire nem lehet utólag emlékezni. Nem volt nekem sem evidens, hogy ki tudsz jönni, hiába éltem már át többször ugyanezt. Pedig könnyen megérkeztél te is. Nem, még otthon sem lettem olyan vajúdó, aki sok hangot ad, de a kitolás engem sem hagyott hidegen. Edina itt sem beszélt sokat. Jó volt a csend, és azért arra hihetetlenül jó visszagondolni, hogy utasítások nélkül engedtelek ki magamból. Én tudthattam, mit kell tennem, érzetektől vezetve. Amúgy, a La La Land szólt, a vajúdáskor meg a Tűz a havon album. Majd hallgasd meg. Köldökzsinór volt többszörösen a nyakadon. Észre sem vettem, de Edina villámgyorsan tette a dolgát, ő meg én együtt fogtunk, míg letekerte rólad. Így a vízbe vissza sajnos már nem tehettünk. De jó volt, hogy rajtam voltál. Mondanám, hogy el sem engedtelek azóta. De nem lenne igaz, mert elmész már. Aztán visszabújsz, visszatérsz. 

Az első napod, heted, olyan volt, ami miatt újra szívesen szülnék otthon. Együtt, békében, kényelmesen, ajándék volt minden perc. Nem sírtam azért, mert hiányoznak a gyerekeim, mert otthon voltunk mind.

Amúgy nem sírtam akkor sem, amikor megszülettél, csak akkor, amikor a hosszú aranyóráinkba megérkezett Anna is. Vele jó sírni. 

Aztán Mixivel csináltak nekünk lenyomatot a méhlepényről. A tesóidé helyett is lett legalább egy életfánk. A tied. 

Azt tervezzük, ma ültetünk egy fát neked kisfiam, amit a lepényünk táplál majd. Legalább a nővéreidnek nem kell többet viszolyogni a fagyasztó mellett. 

Ezt most megosztom az oldalamon, mert ha egy papíron elteszem, nem biztos, hogy megmarad. De innen állítólag minden kitörölhetetlen. 

Szerencsére neved hamarabb lett, mint születéstörténeted, arra nem kellett egy évet várnod, csak néhány napot. Nehezebben született meg a nagy családi név döntés, mint te magad. 

Samu, Sámuel, majdnem Mika, de lehettél volna Ármin vagy Sebestyén is, és az utónévkönyv egy darab japán eredetű Mikiója is.

Szeretlek nagyon.

                                                                                                                                               Keszler Viki